header1

Kiállítás a Megyeházán


Veszprémben, a Megyeháza Szent István termének előterében egy hónapig lesz látható az a kiállítás, amelynek anyagával a pályázó fiatalok minden díjat elhoztak a Németországban is meghirdetett „Nemzetközi Ifjúsági Művészeti Díj” versenyen.


A Veszprém Megyei Önkormányzat és a németországi Wunsiedel Fichtelgebirge körzet Ifjúsági Hivatala több mint három évtizede ápol nagyon eredményes kapcsolatokat. Az elmúlt évben, amikor a Wunsiedeli Ifjúsági Kör és a Herry Krippner Alapítvány ( „Környezetünk – rizikók és lehetőségek” címmel) rajzpályázatot hirdetett, az együttműködésnek köszönhetően Veszprém megye 14 intézményéből 102 pályamunka érkezett. A verseny elsöprő sikerrel járt a veszprémiek számára, majd pedig a pályázatra érkezett valamennyi alkotást közös kiállításon mutatták be Németországban. A képek később hazaérkeztek, és a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai a Megyeházán rendeztek belőlük tárlatot. A kiállítás ünnepélyes megnyitójára aznap került sor, amikor a hivatalban fogadták a Thomas Edelmann vezette delegációt (Wunsiedel Landratsamt). Így vált nemzetközivé a képeket bemutató itthoni esemény is, amelyre a meghívott alkotók közül sokan el tudtak jönni. Műsort a Thury György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói adtak, köztük Szén Alexandra énekes. Megnyitó beszédében Dr. Imre László megyei jegyző Gandhit idézte, aki szerint az emberiség valamennyi igényét ki tudja elégíteni a Föld, de nem tudja kielégíteni valamennyiünk mohóságát. Amint mondta, a kiállításon látjuk a kritikákat, a javaslatokat, amelyeket felelősen gondolkodó fiatalok fogalmaztak meg. Jó hinni: olyan generáció fog minket követni, akikre rá lehet bízni a jövőt. Thomas Edelmann hivatalvezető is örömét fejezte ki, hogy találkozhatott a képekkel és alkotóikkal, akikről kiderült, nem csak a komputervilág érdekli őket. Azt kívánta, járjanak tovább a választott úton, növeljék tovább a talentumot, amit kaptak!