header1

A település alapításának 250 éves évfordulóját ünnepelték augusztus 20-án Borzaváron a község lakói, elszármazottai, valamint a meghívott vendégek.
 
A program a helyi katolikus templomban ünnepi szentmisével és hegedűkoncerttel vette kezdetét, majd Talabér Márta országgyűlési képviselő mondott köszöntőt a község első írásos említését méltató emléktábla avatása során.
Az Emlékparkban Dócziné Belecz Ágnes polgármester Asszony megnyitó gondolatait hallgathatták meg a jelenlévők. Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke üdvözlő beszédében hangsúlyozta, Szent István királyunknak köszönhető, hogy még létezik a magyar állam a Kárpát-medencében, hogy még létezik a magyarság. A nemzet gondolatának kialakításával a magyarság egymást követő nemzedékeinek lelkébe mélyen belevéste a magyar állam szuverenitásának, a magyar nemzet szabadságának s a magyarság magasabb európai küldetésének tudatát, és akaratát.
A több éven át tartó ország romboló vesszőfutás után, végre a nemzeti együttműködés rendszerében képesek leszünk közös erővel, jobb jövőt teremteni minden magyar ember számára – tette hozzá az alelnök.
Az ünnepi megemlékezés további programjában, a borzavári óvodások, általános iskolások, valamint a helyi Népdalkör műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A falunapi kulturális program a Tapolcai Musical Színpad és a Batsányi Táncegyüttes „Világnak Világa”- című zenés történelmi időutazásával és a „Santa Maria bulihajó” névre hallgató előadásával folytatódott, majd a település évfordulójának napját tűzijáték zárta.