header1

A Megyei Önkormányzat 2011. évi turisztikai szakfeladatairól tartott sajtótájékoztatót Lasztovicza Jenő, február 28-án. A média képviselőit már a Megyeháza új sajtószobájában látták vendégül.
 
A Közgyűlés elnöke először a 34. Budapesti Nemzetközi Utazás Kiállítás megyei vonatkozásait ismertette: a megye immár tizenötödik alkalommal vesz részt önállóan az idén 34. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. Veszprém megye bemutatkozásához az idei 21m2-es kiállítási területet a Magyar Turizmus Zrt. saját költségén biztosította a vörös iszap katasztrófa sújtotta térség turizmusára gyakorolt negatív hatását ellensúlyozandó szándékkal. Megemlítette, hogy az önkormányzat és társkiállítója a Somló Környéki Többcélú Kistérségi Társulás az „A” pavilon 307 F standján várja a látogatókat! Hozzátette, a hivatali standon kívül sok település, többek között Veszprém, Pápa, Badacsony, Balatonfüred önálló kínálattal is megjelenik a kiállításon.
A legújabb kiadványokat a hivatal turisztikai referensei Balajthy Zsuzsanna, és Zsebe Péter mutatták be. Az Üdülési ajánlatok Veszprém megyében 2011 című prospektus 8.000 példányban készült, 35 szolgáltató fényképpel vagy logóval illusztrált, ajánlatát tartalmazza. A kiadványban szereplő ajánlatok 26 Veszprém megyei településre invitálják a vendégeket. A prospektus gyalogos, kerékpáros és autós túrákra is csábítja a látogatókat.
 
A Veszprém megyei rendezvénynaptár 2011-es kiadása szintén 8.000 példányban készült, a megye jelenleg ismert programjait összefoglaló kiadványa 55 megyei település több, mint 300 rendezvényét tartalmazza Internet elérhetőséggel.
A szakemberek a Veszprém Megyei Utazás Kiállítás előkészületeiről is beszámoltak. A szakmai seregszemlét immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Megyei Önkormányzat. A kiállítás időpontja: április 9-10., a rendezvénynek változatlanul a veszprémi Pannon Egyetem aulája ad otthont és az eddigi gyakorlatnak megfelelően az esemény és kísérőrendezvényei ingyenesen látogathatóak. A kiállítás díszvendége: Békés megye lesz.