header1

A negyven tagból álló Veszprém megyei közgyűlés 20-20 ezer forinttal, a közgyűlés plusz 200 ezer forinttal járul hozzá a veszprémi tragédia harmadik gyanúsítottjára minap kitűzött nyomravezetői díjhoz. Erről tartott sajtótájékoztatót Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési elnök, dr. Áldozó Tamás, a Fidesz frakcióvezetője, Pusztai István, az MSZP frakcióvezetője és dr. Bolcsik Zoltán megyei rendőrfőkapitány a megyeházán, február 11-én.
A felajánlással már két millió forintra emelkedett a nyomravezetői díj. A rendőrség ugyanis tegnap ajánlott fel egy millió forintot.
A tájékoztatón elhangzott: a közgyűlés azonnali, egységes döntése is jelzi: elég volt az országra jellemző kisebb és nagyobb agresszióból, Veszprém megyére eddig a nyugalom, a biztonság volt jellemző. Cél a közbiztonság megőrzése, illetve mielőbbi helyreállítása. A harmadik gyanúsított elfogásában mától az önálló nyomozócsoportok mellett a Nemzeti nyomozóiroda Célkörözési Egysége is részt vesz. A rendőrfőkapitány nem zárta ki, hogy a történtek kapcsán újabb személyek neve is felmerülhet. A rendőrség eddig jól végezte dolgát, a közgyűlés bízik a jogszolgáltatás gyorsaságában is.