header1

"Út a munkához" programhoz
 
A szociális segélyből élők munkához juttatása vagy képzése, a munkahelyteremtés bővítése, és nem utolsó sorban az ellátásból élő, ám feketén munkát vállaló réteg kiszűrése is célja a 2009-ben induló „Út a munkához” programnak. Jelenleg a program bevezetésének feladatait végzik munkaügyi és önkormányzati szakemberek szorosan együttműködve annak érdekében, hogy a törvény által meghatározott határidőig, az első negyedév végéig, minden előkészület megtörténjék ahhoz, hogy a segélyezettek teljes köre számára megtalálják az együttműködés legmegfelelőbb formáját az önkormányzatok, illetve a munkaügyi központok.
 
Erről tanácskoztak a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ és a megyei önkormányzat vezetői január 28-án, a Megyeháza Szent István termében.

Néhány szóban a változásokról

A törvények módosításából adódóan az önkormányzatok március 31-ig felülvizsgálják, hogy az új szabályok fényében kik azok, akik továbbra is igénybe vehetik a rendszeres szociális segélyt, és kik azok, akik számára a foglalkoztatás vagy a képzés lehetőségét kell biztosítani. Annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban megoldható legyen az ügyfélkör aktivizálása, a munkaügyi és az önkormányzati szakemberek több településre kiterjedő próbatervezést végeznek, melynek tapasztalatairól az Foglalkoztatási és Szociális Hivatal összefoglaló anyagot készít a program bevezetéséért felelős önkormányzati és foglalkoztatási szakemberek számára.
 
A közfoglalkoztatási tervekről
 
A program fontos eleme a közfoglalkoztatási tervek készítése. A települési önkormányzat, illetve önkormányzati társulás (többcélú kistérségi társulás) foglalkoztatási feladatainak ellátása során a munkába vonható, rendszeres szociális segélyre nem jogosult ügyfelek részére közmunkát és/vagy közcélú foglalkoztatást szervez, amelyhez minden év elején közfoglalkoztatási tervet készít. Ahhoz, hogy ezek a tervek megfelelő megalapozottsággal készülhessenek el, mind a végzendő munkákra, mind az álláskereső segélyezett ügyfelek munkába vonásának megalapozására, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) ellátja a munkaerő-piaci helyzetre, valamint az álláskereső segélyezett ügyfelekre vonatkozó információkkal a közfoglalkoztatási terv készítésére kötelezett önkormányzatokat. Az elkészülő közfoglalkoztatási tervek véleményezését az ÁFSZ egységes szempontok alapján fogja megtenni annak figyelembe vételével, hogy minél több munkára kész személy ténylegesen foglalkoztatási lehetőséghez jusson közfoglalkoztatás, hosszú távon a piaci foglalkoztatás keretei között, továbbá, hogy az önkormányzatok és a munkaügyi kirendeltségek az ügyfelek érdekében a lehető legjobb megoldást találják meg. A közfoglalkoztatás ideje alatt az érintettek a segély összegét meg-haladó bérhez jutnak.
A közfoglalkoztatás szervezésében közreműködő közfoglalkoztatottak
 
Annak érdekében, hogy az önkormányzatok segítséget kapjanak megnövekvő foglalkoztatás- szervezési feladataik ellátásához, országosan mintegy háromezer foglalkoztatás-szervező bevonására nyílik lehetőség. A foglalkoztatás bővítés személyi bázisát a hátrányos helyzetű álláskeresők, a ma segélyben lévők adják. Az önkormányzatok a február közepéig meghirdetendő pályázatok keretében juthatnak foglalkoztatás-szervező szakemberekhez, akiknek bérét a Munkaerő-piaci Alap állja.
 
Képzési lehetőségek
 
Folynak az előkészületek arra, hogy a 35 év alatti, 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkező álláskeresők minél hamarabb bekapcsolódhassanak az általános iskola befejezését biztosító, illetve akiknek erre nincs reális lehetőségük, úgy a szakmatanulást megalapozó közismereti, ún. „kompetenciaképzésekbe”. Az ő képzésbe vonásukat a munkaügyi köz-pontok a regionális képző központokkal, az általános iskolákkal együttműködve szervezik, a képzési programok kidolgozása, az érintett ügyfélkör azonosítása már elkezdődött.
 
Naprakész nyilvántartás – Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis
 
Az önkormányzatok és a munkaügyi szervezet közös adatbázist hoz létre és működtet annak érdekében, hogy az ügyfelek számára megkönnyítse és egyszerűsítse az ügyintézést, az önkormányzati és a munkaügyi kirendeltségek ügyintézői számára pedig az együttműködést. Az adatbázis a közfoglalkoztatásban, illetve a segélyezésben levőkről, valamint a jogosultsági és folyósítási feltételek fennállásának megállapítása és ellenőrzése érdekében folyamatos információáramlást biztosít a települési önkormányzat és a kirendeltség között. Az adatbázist az ÁFSZ működteti. Ez egyebek között tartalmazza a rendszeres szociális segélyben és rendelkezésre állási támogatásban részesülő ügyfelek legfontosabb adatait, mint például az ellátást megállapító határozatokat, a munkaügyi ellenőrzések eredményeit vagy az ügyfelek foglalkoztatásával, munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatos adatokat. Az adatbázis a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok figyelembe vételével, az e-közigazgatás kívánalmainak megfelelően kerül kialakításra, az adatok továbbítása elektronikusan történik.
 
Út a munkához – út az információhoz
 
Januártól telefonos ügyfélszolgálattal segíti az önkormányzatok és kirendeltségi ügyintézők szakmai munkáját a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az „Út a munkához” programban meghatározott egyes szociális ellátások változásaival, valamint a munkához jutást segítő közfoglalkoztatás szervezésével kapcsolatban. Az önkormányzati és kirendeltségi ügyintézőkön kívül a jelenleg rendszeres szociális segélyben részesülők, a rendelkezésre állási támogatásra, illetve a jövőben is rendszeres szociális segélyre jogosultak is kaphatnak információt. A pontos, szakszerű felvilágosítás szakmai hátterét a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Foglalkoztatatási és Szociális Hivatal és az önkormányzati szakemberek biztosítják.
 
Az érdeklődők telefonon és e-mailben is kereshetik az ügyfélszolgálat munkatársait munkanapokon 730 és 1730 óra között a 06 1 45 91 077 telefonszámon, illetve írásban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailen. A call-center 2009. januártól 2009. június végéig működik.
 
Az ügyfélszolgálathoz beérkezett kérdésekre adott válaszok a www.afsz.hu honlapon a „Gyakran feltett kérdések” menüpont alatt „Az „Út a munkához” programban meghatározott egyes szociális ellátások változásairól, a munkához jutást segítő közfoglalkoztatás szervezéséről” címen találhatók.