Javaslatok a területfejlesztési szakmai kollégiumtól

2015. július 29.

A megyeháza Egry termében szinte minden székre szükség volt, olyan nagy érdeklődés előzte meg a területfejlesztési szakmai kollégium ülését, amelyre ezúttal polgármesterek, önkormányzati szakemberek is jöhettek.


Sokan érezték tehát, milyen nagy a tét, hiszen a végleges ITP lesz az a dokumentum, amelynek alapján megszületnek a következő uniós pályázati kiírások. Polgárdy Imre megyei elnök, Fenyvesi Zoltán alelnök, Imre László megyei jegyző, Fabacsovics Zoltán megyei főépítész segítette a tanácskozást, amelyen érződött, hogy milyen sok tapasztalatot szereztek az előző uniós pályázati ciklusban megyénk önkormányzatai és a témával foglalkozó szakemberek. Többen is leszögezték, hogy az ígéretek ellenére egyáltalán nem lettek egyszerűbbek a pályázati kiírások, néhol még az sem egyértelmű, mit lehet 100, és mit 35 százalékos támogatással megvalósítani. Éppen ezért születtek a területfejlesztési koncepcióhoz a módosító javaslatok, amelyeket az önkormányzati hivatal véleményezett, majd egytől egyig „élőben” is megvitatott kibővült területfejlesztési szakmai kollégium. A felvetések többségét elfogadták, például azt, hogy mivel nem nő a gyermeklétszám, az intézményeket támogatással akkor is fel lehessen újítani, ha a beruházás nem jár kapacitásbővüléssel. Túlzottnak találták a turisztikai attrakciókhoz előírt infrastrukturális előírásokat, javasolták, hogy ha egy településen több projektbe fognának, azok összevonhatók legyenek, hogy a fenntartható közlekedési településfejlesztés lehetősége ne korlátozódjon a kevésbé fejlett régiókra, mint ahogyan a barnamezős beruházásoké sem, stb. Javasolták például, hogy a lehető legtöbb projekt élvezzen 100 százalékos támogatási intenzitást, és több tételnél javasolták megnövelni a megvalósítás idejét, mert ezt a tapasztalatot hozták az eddigi pályázatok. A beérkezett felvetéseket, javaslatokat a kollégium továbbítja a megyei közgyűlésnek.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30