Veszprém megye nyitrai bemutatkozása

2012. szeptember 07.

A Veszprém Megyei Önkormányzat testvérmegyei együttműködésének eredményeként 2012. augusztus 24-26. között immár tizenegyedik alkalommal mutathatták be a Megyei Önkormányzat hivatalának turisztikai munkatársai Veszprém megye vonzerőit, a szlovákiai Nyitrán megrendezett Agrokomplex Regiontour kiállításon. Részvételükre a Veszprém Megyei Utazás Kiállításon történt nyitrai megjelenés viszonzásaként kerülhetett sor.

Az Agrokomplex kiállítás a térség legtöbb látogatót vonzó eseménye. A turisztikai régiókat bemutató pavilonban is szép számú vendéget üdvözölhettek, akik közül sokan visszatérő turisták a megyében és a közeljövőben tervezett utazásukhoz gyűjtöttek információkat. A közönség elsősorban a Balaton és a termálfürdők iránt érdeklődött. A Hivatal szakembereinek személyes tapasztalatai is igazolták a szaksajtóban megjelent legfrissebb megállapításokat, miszerint Szlovákia Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő küldőpiaca.
A Veszprém megyei standon látogatást tett Karol Jurica a Nyitra Megyei Önkormányzat Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Osztályának vezetője is, aki megerősítette, a jövő évi pozsonyi turisztikai kiállításon is lehetőséget biztosítanak Veszprém megye számára a térítésmentes megjelenésre.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30