Elkészült a pápai Várkertfürdő új gyógyászati részlege

2011. december 20.

Ez év januárjában indultak, és december 16-án fejeződtek be a Pápai Várkerfürdő bővítésének építési munkái. Ennek keretében új medencék, csúszdatorony, és egy modern, 1500 négyzetméteres, kétszintes gyógyászati részleg készült el.

A Közép-Dunántúli Operatív Program által támogatott pályázat segítségével létrehozott beruházás teljes összege 1 milliárd 71 millió forint, ebből közel 428,5 millió forint volt az unió és a magyar állam által nyújtott támogatás.
Az átadást megelőző sajtótájékoztatón Kovács Antal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. vezérigazgatója ismertette a projekt, illetve az elkészült létesítmények főbb adatait, majd Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő ismertette a sikeres pályázat előzményeit. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a fejlesztés összhangban van a megye egészségügyi koncepciójával, majd dr. Áldozó Tamás polgármester üdvözölte az új létesítményekkel bővülő Várkertfürdő és a város turisztikai kínálatának jelentőségét.
A bejárat előtt kifeszített nemzeti színű szalagot dr. Kovács Zoltán, Lasztovicza Jenő, Pál Béla országgyűlési képviselő, Áldozó Tamás és Kovács Antal vágták át. Az átadást követően a vendégek megtekintették a létesítményt, és leleplezték az alkalomnak elméket állító márványtáblát. Az új gyógyászati részleg a pápai gyógyvíz tulajdonságaira építve, szakképzett személyzettel, modern eszközökkel biztosítja a gyógyulni vágyók igényeit.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30