Csarnokavató Herenden

2011. július 21.
Projektzáró ünnepség keretében avatták fel az Árkossy Bútor Kft. új, több mint kétszázmillió forint értékű csarnoképületét július 20-án. A vállalkozás telephelyfejlesztésre és műszaki innováció bevezetésére nyert el uniós támogatást. A kétszáz milliós beruházás fele részben a pályázati pénzből valósul meg.
A kis- és középvállalkozások támogatása segítheti ki a munkanélküliségből a térséget és Magyarországot - fogalmazott Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke a telephelyen tartott rendezvényen. Hangsúlyozta, a közép-dunántúli régió pályázati sikeréhez ezzel a fejlesztéssel a herendi bútorgyár is hozzájárult, majd gratulált a cégvezetésnek és a dolgozóknak. Dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében a szakképzettség, valamint a folyamatos továbbképzési lehetőségeket biztosító munkahelyek fontosságáról beszélt.
Az elkészült projektet Árkossy Tamás, az Árkossy Bútor Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be a vendégeknek és a sajtó képviselőinek: a 2600 négyzetméternyi alapterületű, készáru-csomagoló tároló, kézi műhely és a hozzátartozó lefedett udvar valamint új raktár összesen 213 millió forintba került, melyből uniós támogatásként 100 millió forintot nyert el pályázaton a cég.

Az uniós projekt további elemeként három év alatt 14 fővel bővülhet a jövőben a vállalkozásnál foglalkoztatottak száma. Az Árkossy Bútor Kft. 1992-ben alakult, a cég alaptevékenysége kezdetektől fogva a bútorgyártás, ezen belül is elsősorban az egyedi és designbútorok tervezése és kivitelezése.
 

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30